Címkearchívumok: energia

Azt sem tudod, hol áll a fejed?

Az sem tudod, hol áll a fejed?

Összezavarodva

Hogy lehetne kibogozni a szálakat?

A megoldás mindig kéznél van, csak néha nehéz megtalálni!

Neked mi az, ami segíteni szokott?
– Alszol rá egyet?
– Leülsz és fontossági sorrendbe szeded a dolgokat?
– Tanácsot kérsz valakitől?
– Hagyod, hogy a dolgok maguktól elrendeződjenek?
– Mindent egyszerre, egyedül akarsz megoldani, és egyszer csak  összecsapnak fejed fölött a hullámok?

Megvallom, régen leggyakrabban ez utóbbi történt velem, mert nem igazán ismertem a saját határaimat. Főleg fizikai értelemben. Egyszer csak elfogyott az erőm, az energiám, amitől egyre frusztráltabb lettem. Nem voltam se kedves, se megértő, már csak magamra tudtam figyelni.

Nagyon fontos volt, hogy megfeleljek minden valós és feltételezett elvárásnak.

Ma már tudatosan odafigyelek arra, mennyit vállalok.
Általában szívesen vagyok együtt másokkal, szeretem a közös dolgokat,  de rá kellett jönnöm, hogy egyre fontosabb az “énidőm”. Szükségem van egyedüllétre is a közösségi dolgok mellett.

Munkában és a magánéletben is jót tesz nekem, ha beoszthatom az időmet és az elképzeléseimet. Alapvetően alkalmazkodó vagyok, de eljön az a pillanat, amikor fontossá válik, hogy én döntsem el, mit, mikor, hol és mennyit csinálok.

Odafigyelek magamra is mások mellett.

Amikor túl sok a feladat, ha összekuszálódnak a dolgok, ma már tudok segítséget vagy tanácsot kérni, vagy éppen a dolgok egy részére legyinteni.

Hogy van mindez a Te életedben?
Vállalások, megfelelés, határok, önismeret, felismerések, tudatosság.

Segítek kibogozni a szálakat!

http://www.viragoslilla.hu/kapcsolat/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ölelés, mint Éltető energia

Ölelés, mint Éltető energia

Virginia Satir pszichológus szerint : ” Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten maradáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.”

Ölelés7.

Micsoda Erő van a karjainkban!
Vajon kihasználjuk-e?

Hányszor ölelünk napjában?
Megvan a 4 ölelés?
Olyan igazi, hosszú, melengető Ölelés:

Az élethez energia kell.
Energiát adhat a légzés, a táplálkozás, a mozgás, feltöltődhetünk alvás, relaxálás, meditáció közben is.

Régen nem volt szokás az érzelmek kimutatása, sok családból hiányzott az Ölelés.
Elkezdeni nehéz, mert ott a visszautasítástól való félelem.

Az öleléshez bátorság is kell. Adni és kapni is.

Ki tudod-e mondani?
Egy naaagy Ölelésre van szükségem!

Oda tudsz-e menni egy bánatos, dühös emberhez és csak úgy megölelni?

Egy ölelésben MINDEN benne van!
Szeretet, elfogadás, megértés, türelem, remény.

Az Ölelés feltölt, szárnyakat ad, hogy a legjobbat hozd ki magadból.
Reményt ad, hogy lesz még jobb is.

szerelem_romantika

AZ ÖLELÉS gyógyít.

Gyakoroljuk, gyógyítsuk, egymást!
Tanítsuk egymást az Ölelésre!

Legyen Ölelésben gazdag napod!
Kezd Te az Ölelést!

 

 

 

 

A magadét viszed? – SOS a Léleknek

A magadét viszed?

Hátizsák

Mindenki megadott csomaggal, vállalással születik.
A hátizsákban tehát benne van, mi az, amit cipelned kell.

“Mindenkinek a maga keresztje a legkönnyebb” – tartja a mondás.
Nehéznek tehát akkor érzem, ha másét viszem.

Ha mindezt örömmel, szívből teszem, nincs gond.
Mondhatnám csúnyábban is, amíg “megéri” nekem.

Miből veszed észre, hogy nem szívből teszed?
Amikor nehéznek, soknak érzed.

Amikor már bosszant, kihasználva érzed magad.
Amikor bele betegszel, amikor hiányzik az életöröm.

Az is jelzés, ha elfáradtál, fizikailag. Mert sok, tehát sem a tested, sem a lelked nem bír többet.

(Kronobiológiát ismerőknek:
Akkor vagyunk fizikailag és lelkileg is jól (meg persze szellemileg is), ha a természetünk, azaz adottságaink szerint élünk. Akár a test, akár a lélek jelez, azt jelenti, hogy valamit másképp csinálunk, mint ahogy nekünk jó. Adhatunk, amíg van, de ha nincs miből, akkor nem megy.)

Figyelj oda testi és lelki rezdüléseidre, hogy ne kelljen belebetegedni, ne kelljen megromlani a végleg egy kapcsolatnak!

Jelezd a határaidat, beszélj az érzéseidről! Írd le, ha másképp nem megy!

Tedd le mások terheit! Ami nem jelenti azt, hogy ne segíts, ha kérnek. De tanulj meg mindeközben a saját érdekeidre is figyelni. Megtanulni kimondani, hogy NEM!
Úgy adj, hogy neked is maradjon!

Fontos még, hogy Te is tanulj meg kérni, akár, ha tényleg segítségre van szükséged, akár, ha jól esne egy kis figyelmesség. Miért?

Mert feltöltődik a lelked, és új erőre kapsz.

Szeretetre mindenkinek szüksége van.

Legyen szívmelengető napod!
http://www.viragoslilla.hu/uncategorized/szived-melegevel-igy-segitsd-a-vesed-telen/

Lilla

Ha segítségre van szükséged
http://www.viragoslilla.hu/kapcsolat/